Tango Tactical vásárlás Magyarországon

Nos így év vége felé már azt gondolja az ember, mindent megtett ICS kapitányként az országban… pedig nem… Sajnos ma kis hazánkban partnert találni gyártói forgalmazásra nem is olyan egyszerű mint gondolnátok… DE MEGOLDÓDOTT!!!

 

Nah tehát, 2018 elején ICS Kapitány ként különböző feladatokkal bíz meg a gyártó. (nyilván nem a két szép szemünkért adnak ezt azt.)
Közte volt az is, hogy a jelenlegi magyar boltok közül találjunk valakit aki hajlandó nagyobb hangsúlyt fekteti az eladásokra, akciókkal kedvezményekkel lát el titeket vevőket és persze segít nekünk is a különböző tesztek és egyebek elintézésében.

Sajnos erre megfelelő boltot, nem találtam. Így a 10. hónap környékén nem is számítottam már semmi nagy változásra ez kapcsán, elfogadtam, hogy a magyar boltok ilyenek. 🙁 És egyébként is kb külföldről minden olcsóbb…

Így jobban átböngészve az oldalakat azonban rá kell jönnöm hogy nem így van, ha ICS-t szeretnél venni kb ugyan azokkal az árakkal szembesülsz minden boltban, ha csak nem fogsz ki egyedi akciót vagy egyebet.

ÉÉÉsss itt értünk el a bejegyzés azon részéhez ami titeket is érdekel és érint!

A tangotactical ugyan is felajánlotta, hogy minden rajtam keresztül vásárló magyar felhasználó 15% kedvezményt kap az eszközök árából!!!! (Mindezt úgy hogy nem kellett napokat tárgyalgatnom könyörögnöm, ők jöttek megkerestek segítettek)

Így mostantól ha bármilyen eszközben töröd a fejed, jusson eszedbe! //tangotactical.it hisz -15% jár a replikák, marok fegyverek, és alkatrészek árából.

A kedvezményt érvényesíteni egy szimpla kupon/ voucher kóddal tudjátok ” TT-SUBA-15 ”

Jó böngészést kívánok mindenkinek! Remélem ezzel meg könnyítem a vásárlás előtt állók dolgát.

UI.:
Egy kérésem lenne! 🙂 Ne felejtsetek el! Ezt értetek a magyar airsoftosokért teszem, jelöljetek meg egy köszi posztban vagy egy képen ha van fél percetek, had lássa a gyár, hogy jó emberrel kötött szerződést. 🙂

Szép napot!

Szevasztok!

üdv, Suba

 

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.